Sajnos a reggeli időjáráselőrejelés 60 cs-s borával kecsegtetett. A Kapitány 20 év alatt max. az 55-ös számot látta előrejelzésen, így úgy döntöttünk, hogy ma sem indulunk útnak. Félelmeinkre ráerősített a néha-néha a 30cs-t elérő egy két befújás, a helyzet nagyon hasonlított a siklóernyősök között igen népszerű parawaitingre. Ők, ahelyett, hogy repülnének, oltják egymást a strathelyen a rossz idővel, túl erős széllel, turbóval, ülnek és paráznak a repülés helyett. Mi vitorlázhattunk volna talán délutántól, de persze egy szélvédett kikötőben nem tudtuk mennyire erős a szél, nem kockáztattunk. Ráadásul második célunk, Dubrovnik elérése is kezdett kétségessé válni, így csapatunk egy része kitalálta, hogy autóval felkeresi az Adria gyöngyét.
Zolival 2004-ben, Sziciliai túránkról hazafelé láttuk a várost, Lia is volt ott, talán nem is egyszer, nekünk nem volt túl csábító a több, mint 200 km.-es út, ráadásul a kiváncsi többség pont befért egy autóba. Kitaláltuk, hogy Skradin és környékének felderítése után meglátogatjuk a közeli Zadart, ahol még egyikünk se járt.
Skradinban reggel is zajlott az élet. Fúvoszenekar járta a kis utcákat, mi pedik követtük őket. Zolit lenyűgözik a rézfúvós hangszerek, tőlünk sem áll távol a zenei világuk. Egyszer-kétszer , ha belefutunk egy-egy bandába, szívesen hallgatjuk őket egy csomó ideig. Skradin nem áll túl sok utcácskából, tipikus kisváros. Hamar bejárható és jól ismerjük. Felmegyünk a domtetőre a várromhoz. Innen is látszik, hogy a kikötőt egy-két mólókaral kibővítették. Fotók és stop-motion készülnek, aztán hátul lesétálunk, megkerülve a várost, majd irány Zadar.
A sztrádát elkerüljük, mert az út amúgy sem sokkal hosszabb. Kicsit eltévedünk, de sebaj, a táj szép, nincs forgalom. A városközponthoz egész közel parkolunk le, és mázli, hogy vasárnap ingyenes a parkolás. Furcsa ez a mindenkit lehúzó horvát mentalitástól.
Az óváros főterén a Szent Donát körtemplomban ki is fizetjük a vámot. Bemehettünk egy csomó pénzért nézni a semmit. Kilátás nincs, belül csak a fehérre meszelt falak, egy-két olvasnivaló és meglepő módon csak ennyi! A város amúgy szép, valószínűleg egy napot is el lehetne tölteni az óvárosban sétálgatva, nekünk csak egy délután jutott. Az egyik utca végén hatalmas feliratokat láttunk, felette egy-két mentőcsónak. Egy jó nagy komp volt!
Kiértünk a város végére. Közeledett a naplemente, így egy csomó ember várta a nagy eseményt, feltehetően szép a látvány innen. Kezdtünk fázni, mi inkább elindultunk visszafelé. A parti sétányba beleépítették a naprendszer mását. A nap nagy napelemekből kirakott kőr, a bolygók is "egyediek". Nem tól szép és nem túl látványos, a Pluto-t meg se találom. Érdekelt volna, hogy az inkább kettősbolygó Pluto-Charon párost miként illusztrálják.
Kellemes meglepetés a viziorgona, mintha egy nagy klasszikus zeneker hangolna valami szimfónia előtt. A víz belecsap a különböző átmérőjű és hosszú üregekbe, így keltve hangokat. Érdekes feladat lehetett a hangolása, ne szörnyű ricsaj törjön fel, hanem a fül számára kellemes.
Hazaérünk. A dubrovniki csapat még mindig sehol. Jóval később érkeznek meg. A kirándulás nekik is szép volt. Hazafelé megálltak úszni (talán) és még szőlőt is szedtek.
Ők is látták, hogy délutánra a szél csillapodott, voltak kint vitorlások a vizen. Jó döntés volt-e maradni? Sose tudjuk meg. Biztos, hogy délelőtt túl erős volt, biztos, hogy délután is próbára tette volna a gyengébbek gyomrát. Így történt, de jól éreztük magunkat és pont ez a lényeg!
Mindenesetre elhatároztuk, hogy másnap, hétfőn egészen biztos, hogy nekivágunk!
Képeink ITT.
