Újabb fónyódi verseny, újabb pályaverseny, újra Yardstick Trophy. Lia ezen a hétvégén, ezzel a versennyel tér vissza a vitorláséletbe. A műtét sikerült, a szemei jók. Persze fokozott UV védelem szükséges, a gleccserszemüveget szinte a nap 24 órájában viselnie kell. Attila sajnos nem tudott eljönni, de itt van helyette Ági , így mégis teljes a létszám. A kormányosi végéig többé-kevésbé szokásosan telnek a percek, azután megkér Törpilla, hadd csatlakozzon hozzánk, nincs kivel induljon a versenyen. Egy kicsit hezitálok, mert négyen vagyunk így is, de aztán rábólintok, bár tudom, Lia nem örül majd a döntésnek, fél, hogy így csak statisztaszerep jut majd neki. Téved, a hajó ismerete a mancsaftság esetén szinte mindennél fontosabb, hiába sok-sok év tapasztalat, fontos tudni, hogy melyik kötél micsoda, mekkora erők ébrednek, mikor kell csörlőre rakni, mikor elég kézzel húzni s.i.t. Előnyben van, mert Törpilla betanítására most sincs idő. Hasmenéssel küzdök, így kicsit késöbb futunk ki, de a rajteljárás előtt már kint bóklászunk a vizen. A szél kellemesen erős, nem fekszünk teli takkal, de van üzemanyag bőven.
Három futamos pályaverseny, a szokásos két körös háromszög-virsli pályán. Ez vár ránk, de szerencsére csak két futam kerül lebonyolításra, bár a szél végig kitart. Miért mondom, mégis, hogy szerencsére? Mert a harmadik futam már unalmas lett voln. A szél annyira egyenletes, hogy a pályát se kell áttűzni, csak még egyszer végigmenni rajta. Harmadszorra már tényleg unnánk. Szerintem, ha ilyesmiben gondolkodnak a szervezők a közeljövőben, lehetne pl. az első ilyen, a második up-down, a harmadik futam meg pl. olyan, mint a Kormorán évadnyitó. Lenne változatosság, ami növelné az élményfaktort, nem beszélve arról, hogy páran biztos benéznék, mikor melyik pálya jön, főleg, ha az osztályok is külön időben, eltérő pályán futnának. De ez a versenyszervezők életét is megkeserítené.
Első futam. Rajt, kreutz. Hamar kiderül, hogy Törpilla mindent izomból szeretne megoldani, de ez nem B25-ös, erős a szél is, reffelve vagyunk, elkél a csörlő. Kis időbe telik, míg megszokja. Viszont taktikailag nagyon a toppon van. Sokat tanulunk tőle, nem beszélve arról, hogy itt a Balaton körü nőtt fel. Sok geográfiai, meterológiai érdekességekről beszél a hátszeles szakaszok alatt is. 65+éves, de szellemileg és fizikailag is igen aktív és ami fontos, nagyon nyitott. Jó fej és mi isszuk a szavait. Közben a vitorlázásra is figyelünk persze. Lia sokat van a kormánynál, Zolival kezeljük a köteleket, jól megyünk és jól csinálunk mindent. Másnál sincs hiba, a yollék persze meglógnak előlünk, mint mindig, sokat nem tehetünk. Az Amygdala, St. Elmo, Pacsirta is itt van, őket figyeljük. Befutunk bliszterrel, ami jó sebességet és relatíve gyenge irányíthatóságot ad nekünk, hiszen szélbe fordulni vagy haulzolni sem lehet vele egyik pillanatról a másikra. És vajon ki jön kereszbe a rajtvonal túloldalán ütközőpályán, versenyen kívül? Igen, aki a Kormoránon kétszer ütközött! Fasza! Tompa negyedben kell lecibálni emiatt a világtalan miatt a blisztert, de szerencsére csak a vérnyomásom nő meg, más nem történik, készülünk a következő futamra.
A második futam hasonlít az elsőre, talán kicsit Törpilla is jobban hozzászokott a hajóhoz. Észrevehetetlenül olajozottabban mennek a dolgok, de tényleg csak kis nüanszok ezek, mindenesetre jobban megyünk, mint az első futamon. A szél is mérséklődött minimálisan, de ez nekünk sokat számít. A fényképészeket szállító motoros teljesen közel jön hozzánk, így ezeken az oldalon sokat méltatott fotósok jó sok szép képet készíthettek rólunk! Gratulálok! Ez tényleg egy olyan versenysorozat, ahol nem csak az első hajóról készülnek a képgalériák, megmutatnak mindenkit! Befutás, majd irány Badacsony. Kis fröccsözés, minimál máj, mert Liának kopognak a szemei, de hamarosan vacsi. Zoliék persze hurkáznak, Törpilla meg keszegezik. Egyik sem rossz választás! Tovább is időznénk, de szigorú vagyok, így is a hivatalos kezdés után kb. 10 perccel érünk a Makkosba. Szerencsére csúszás van, semmiről semmaradunk le.
Eredményhirdetés. Két dolog miatt nem vagyok megelégedve. Az egyik, hogy eléggé gyengén mentünk. Az első futamban az utolsó negyedben voltunk, a másodikban ugyan a másodikban, de kicsit jobb első futamot reméltem. Ezért csak magunkat okolhatnám, de mit mondjak, jól mentünk, élveztük. Csak más is nagyon jól ment, ez van. A másik, hogy minden egyéb YST-versenyen a yollékat külön értékelik, de a Trophy összesítése miatt, abban, beolvadnak a maguk (főleg YSII) ys-osztályába. Ennek sem örülök, de itt azok a yollék, akik trophyznak, eleve YSII.-be letek sorolva, akik meg nem (vagy erről elfelejtették őket megkérdezni akár), külön yolle osztályban. Ez így hülyeség. Legyenek kölön osztály a Joker-Termo-n és olvadjanak YSII-be az YST-ben és kész! Nem kell akkor így hülyéskedni. Mindegy!
Jól bekajáltunk, fogytak a borok, szóba elegyedtünk a versenyrendezőséggel is. Előkerültek sztorik, ez eredményhirdetés anomáliái, meg csomó minden egyéb. Tettünk még egy kitérőt a rablósorra is, jól elmúlattuk a napot. Amygdaláék kicsit hamar leléptek, pedig szívesen beszélgettem volna elük is. Régen találkoztunk, idén először láttam őket. Remélem jönnek még versenyezni.
Vasárnap a főszerep Ágié volt. Szerette volna húzkodni a köteleket, mi pedig nem tiltakoztunk. Eredeti terveim szerint Badacsonyba mentünk volna, Liának beigértem egy fogast egyben sütve, de Lia kicsit megfázott, Zoli meg Szigligetet propagálta, hamar eldőlt a tényleges útirány. Ebédelni mentünk, jó régen jártunk már ott. Gross fel, egy kis segítséggel, majd kreutz, így gyakorolhatta a génua kezelését is. Szerintem kicsit meglepődött, hogy mennyi erőt kell belevinni a kötélzetbe, de állta a sarat.
Szigligetre befutva ismét a vizimadarak köszöntöttek minket. Itt gyakran látunk még új, nem ismert madarakat is. Most is feltűnt egy pingvinszerű valami. Nem mentünk messzire, a kikötő kajáldájában foglaltunk helyet. Lia jó meleg húslevest evett, nagy adagot. Az jó a náthára. Én kis levest+rántotthúst, akárcsak Zoli. Ági kajájára már nem emlékszem, de szerintem az is finom volt, akárcsak a miénk. Hozzá egy kevéske szigligeti fröccs. Szigliget maga a menyország vagy a paradicsom. Távozóban találkoztunk két hattyúval, akik körül vagy kilenc kicsinyük úszkált. A cukiságfaktor az egegben!
Elindulunk visszafelé, de a szél teljesen megáll. Tombol a nyár a víz is meleg, az ötlet magától adódik: Ússzunk! Ágival vállalkozunk a legelviselhetőbb programra és ugrálunk a hajóról, úszkálunk a balcsiban, idén először. Zoli és Lia nem válalkozik a megmerülésre. Óvatos vagyok én is, esőfelhők gyűlnek lassan, alattomosan körénk, akárcsak a múlt héten. Figyelni kell, nehogy a hajó hirtelen meginduljunk, nehogy itt ragadjunk a vízben, a Balaton átúszását nem mostanra tervezzük. 
Továbbmegyünk Fonyód felé, majd az abszolult 0 szélben, középvíztől motort indítok. Szélcsendben használható a legközelebbi kikötőig és ez most már Fonyód. A dörgés-villámlás elmarad, a felhők csendben gyűlnek és sötétednek. Párszáz méterrel Fonyód előtt elkap az eső minket. A természet úgy gondolja, hogy a többieket is kell, hogy víz érje. Zolival felvesszük az esőkabátot, a lányok a kabinba húzódnak. Nem nagy eső, se nem túl intenzív, se nem tart sokáig. Jó közepes. Mire kikötünk, szinte el is áll. Már száradunk, amikor elkezdjük leszerelni a hajót.
Több vödör vizet szivacsoltam ki a hajóból. Nem tudom miért, de folyik be a víz valahol. Nem ez az első eset, bár korábban nem említettem. Ez a mennyiség már több, mint egyszerű kondenzvíz vagy becsapódó eső maradványa. Volt hétvége, amikor alig döntöttük a hajót, mégis sok víz összegyűlt. Nem tudom az okát, de remélem nem lesz ebből gondunk. Utána kell járni a Kékszalag előtt!
Most tényleg meglepően sok fotót készített rólunk Leiner András és egy új fotós, Szántó Áron. Mindketten nagyon jó képeket készítettek! Köszönjük!
