Honnan jött a vitorlázás? Magam sem tudom. 2001 környékén bekattant,  hogy kéne, akárcsak korábban a hegymászás vagy később a siklóernyőzés. Minden látható ok vagy előzmény nélkül. Nem töltöttem hónapokat, de még napokat sem rendszeresen a vízparton, mert nyaranta hegyet másztam, sziklára is mentem néha vagy utazgattam, télen pedig síeltem. Gyermekkorom hétvégéit a Dunakanyarban töltöttem kirándulásokkal és kerékpározással, nameg sok fürdéssel a strandon, a szemközti szigeten lévő bányatóban és  a dunában. Brrr, ma már mindháromtól kiráz a hideg! Nagy családi nyaralásaink alatt persze voltam a ’80-as évek közepén-végén a fekete tenger több partján, néha a balcsin is nyaraltam sulival, vagy haverokkal, de legutolsó útjaim egyike a ’90-es évek közepi nagy angolnapusztulás idejére esett így sokáig nem vágytam vissza a magyar tengerre. Horvátországban, illetve  Olaszországtól franciákon át Spanyolországig nyaraltam a Földközi tenger különböző részein. 2000 nyarán visszatértem a Fekete tengerhez, az ukrajnai Krím félszigeten töltöttem egy-két hetet. Ezen nyaralás alatt pár órára egy vitorlástúrára is elmentem, de különösebben nem fogott meg a dolog.

2001-ben elkezdtem dolgozni, így a két és fél hónapos nyár eléggé lerövidült, ráadásul a síszezon is megtépázta szabad napjaimnak számát. Most csak 1-2 hét maradt és ezt tartalmasan szerettem volna eltölteni. A hegymászás már kezdett nehézkes lenni, macerás volt összeszedni két-három embert egy jó kis hegymászáshoz illetve a barátnővel nyaralás is inkább valami meleg, tengerparti helyet feltételez, nem pedig egy fagyos gleccsert, heti egy fürdést és kimerítő magashegyi túrákat.
A vízhez való kötődés megvolt, a hegyeken is víz van, csak ugye szilárd halmazállapotban, hatalmas gleccserek, hó és jég formájában. Az is csodálatos látvány. Az emberektől irtózok, főleg, ha nagy arctalan tömegek formájában vannak jelen. Tipikus strand, ahol egymásra rázzák a homokot a fürdőzők, több 1000-en vannak egy négyzetméteren, rekkenő hőség, amiből csak a vízbe lehet menekülni, de az koszos.1 hét semmitsemcsinálás, döglés ilyen környezetben? Ebből nem kérek!

Talán így jött, hogy próbáljuk ki a vitorlázást. Tengeren, mert ugye a balaton felszinét búzlő angolnatetemek borítják. Kis társaság, barátok, akikkel jó együtt tölteni egy hetet, távol a világ zajától, de, ha szeretnénk, akkor azért közel. Aktív pihenés, kihívás, kaland. Jól hangzik. Egy munkatársam, aki túravitorlázik, akkor is már több, mint 30 éve, ajánlotta egy távoli ismerősét, akivel lehet menni vitorlázni az Adriára, már csak egy csapat kellett.
Persze csapat sehol. Vitorlást bérelni azért elég húzós összeg, a baráti társaságból volt, aki tanult vagy legalábbis még nem dolgozott vagy csak annyit keresett, amiből megélni se tudott, nemhogy nyaralni, volt, akinek nem volt kedve, nem érdekelte, nem ért rá, stb, stb…A végén már mindenkit kérdeztem, de sehol semmi. Aztán egyszer, a munkából hazafele menet a buszon találkoztam egy barátom húgával, Tündével, akit perifériásan ismertem csak. Egy-két futóversenyen láttam, meg esetleg baráti összejöveteleken. Minden mindegy alapon megkérdeztem őt is, és csodák csodája, de azt válaszolta, hogy érdekli, a barátját is érdekelné meg van egy ismerős pár, őket is! Hoppá, rögtön lettünk hatan. Még szereztem két embert, akik aztán meggondolták magukat, de Tündéék hoztak még két embert, így előállt az Első Adriai Csapat. Tünde, Zoli, Gyöngyi, Attila, Germán, Buki Marina és jómagam. Hajós vagy vitorlás tapasztalat senkinél. max. a tihanyi komp vagy valami dunai hajózás. Így lett meg a nagy nyári programunk.

Az adriai vitorlázásra nem szerettem volna úgy menni, hogy minimális fogalmam sincs a vitorlázásról. Kollégám, aki segített adriai hajóst találni, felajánlotta, hogy a balcsin megtanít vitorlázni. Valahol az északi parton(?) egy ismerősétől roppant jutányos áron béreltünk valami kis surf-yollét, azzal gyakorlatoztunk. Persze fogalmam sem volt semmiről sem, nem éreztem, honnan fúj a szél, nem láttam át a rendszert. Viszont rájöttem, hogy nem olyan gáz már a Balcsi, mint régent volt. Nincsenek angolnák, sőt, hajóval egy kicsit is eltávolodva a naptejben uszó tömegektől, már egész kellemes hely.
Ez a yollekölcsönzős ember két másik társával megvették a Macóka nevű, igen híres vitorlást és első útjaikra elkísértem őket párszor. A Macóka korábban egy idős házaspáré volt, akik gyakorlatilag folyamatosan túráztak egy nagy kutya és egy kanári társaságában. A kanári a kalitkájával a bimini környékére volt felakasztva. Érdekes látvány lehetett. Valami képeslapra is rákerült a hajó, mindenki ismerte őket és a hajót is. Tetszett, hogy sokan odavitorláztak a közelünkbe, hogy üdvözöljék a Macókát és nem csüggedt a lelkesedés, amikor konstatálták, hogy már mások állnak a kormánynál.  Észrevettem, hogy a balaton igazából csodálatos. A vízről a partra lát az ember, szép a táj, a turisták nyomasztó tömegei is csak távoli morajlásként szűrődnek az érzékelés peremére, a víz is szép tiszta, bár ekkoriban volt nagyon alacsony a szintje, de ez se zavart minket. Ezzel a társasággal sajnos megszakadt a kapcsolat, a következő években alaposan felújították a hajót, majd lerakták az adriára valami búvártúrás-vitorlásnak. Ezt pár éve valami újságban olvastam róluk.

Szóval eltelt az első adriai vitorlázás, ahol a kapitány még egyedül vitte a hajót, mi max. köteleket csörlőztünk, néha-néha egyenesben tarthattuk a vitorlást. A fordulók még úgy zajlottak, hogy fock be, forduló, fock ki. Nagyon élveztük így is, ezért a következő években is mentünk hajózni. Három pár+két ember, akik általában évről évre cserélődtek.

Már nem tudom, hogy kinek a fejéből pattant ki, de kitaláltuk, hogy le kéne tenni a belvizi kishajós vizsgát, akkor bérelhetnénk olcsón vitorlást a balcsin néha-néha. Nem tudom azt se, melyikünk, de ismerte a XI. Kerületi Vitorlás Egyesületet, akik baráti áron tartottak tanfolyamot és két B-18 szerű hajójukat napi párezer Ft.-ért lehetett kölcsönözni. 2003 tavaszán lement az elméleti oktatás pesten, nyáron a tanfolyam Badacsonyörsön, majd a vizsga Siófokon. A Márton Gúnárt és Pelyheskét már a következő évben kikölcsönöztük néha. Attiláék szívtak egyszer Fonyódon, amikor motor nélkül próbáltak kikreutzolni, miután Gyöngyit feltették a vonatra. Tapasztalat útján tanul az ember.

2004-ben kezdtem Balaton 21-est bérelni Kenesén. A kontakt sajnos már nincs meg, csak a neve és telefonszáma, ami alapján nem találom már. Szóval B21, rekkenő meleg és nulla szél. Mint az egyetlen ember, aki tud vitorlázni  a hajón, örültem, hogy nem kell ezt bizonyítani, főleg nem viharban, az nem is ment volna. Max. közepes szélig merészkedtem volna ki a kikötőből, de egy hirtelen lecsapó vihar esetén valószínűleg motorral menekültünk volna vissza a kikötőbe.

Ugyanebben az évben indultam először vitorlásversenyen, a szezon első felén. Bankár és Biztosítási kupa, ’50-es cirkáló. Dobogós helyen végeztünk, nagyon tetszett a verseny, annak ellenére, hogy ez igazából egy puccos sörverseny volt kívülállóknak, abban a reményben, hogy szponzorálnak esetleg egy hajót, csapatot vagy versenyt.

Ekkoriban fontolgattam, hogy kéne venni pár év múlva valami kis yollét, pl. kalózt, amit hétvégente le lehetne húzni a balcsira vagy a velencei tóra. Persze a hétközbeni tárolás macerás, mivel bérházban lakom, meg vontatóhorog se volt az autóman. Ezért  meglehetősen képlékeny volt a dolog, amikor akkori albérlőnk szólt, hogy egy ismerősének van egy eladó hajója.

Az ár jól hangzott, kicsit volt drágább, mint trélerestől, vonohorogbeépítéssel vett kalóz,  hétközbeni tárolással, de ez egy rendes, kajütös tőkesúlyos hajó, „igazi” vitorlás. Persze nem értettem a hajókhoz, mit kell megnézni vásárláskor, így egy munkatársam testvérével néztük meg először a hajót, aki hajóépítssel foglalkozik. A vitorlás, nevezzük nevén, Marlin, egy raktárban állt, így alaposan szemügyre lehetett venni, de kipróbálásáról szó sem lehetett. Kuku, az eladó építette saját ötletek alapján. Ez előny is, hátrány is, de hajóépítő ismerősömmel jól el tudtak beszélgetni, majd az ő véleményével felvértezve némi tanakodás után megvettük a hajót.

Így került újra vízre a Marlin és így kezdtünk el vitorlázni vele 2004 júliusának közepén-végén. A hajó Boglár szélén, Ordacsehi felé menő út menti raktárban állt, így Bogláron került vízre. A legközelebbi Bahart kikötő, ahol volt számára hely, Fonyódon volt, így kerültem oda, akkor még nem is sejtve, mennyire nagy szerencsém van a kikötőválasztással. Persze a hajó teljesen alap volt, se csörlő, se széljelző, se hátszélvitorla, de még hajólevél se, csak egy régi, már lejárt fénymásolata. Szerencsére alapvitorlák, motor azért volt, de ez már mind egy másik történet. A lényeg, hogy kicsit feljavítottuk a technikát és augusztus elején el is indultunk első versenyünkön, a Progresszív Kupán, de ez is már egy másik story…

A folytatás meg olvasható a blog postjaiban előbb vagy utóbb. Legalábbis amire még emlékszem.