Elérkeztünk az idei utolsó túránkhoz, zárjuk a szezont. Praktikus okokból mindig Badacsony az utolsó célpont. Itt jó fej a kikötői gárda, van daru és így le lehet szedni a széljezőt, nehogy az árboc levételekor megsérüljön. Szerencsére kollégáim, éppen ezen a hétvégén vendégeskedtek a Sipos borházban, mivel vezetőjével, Sipos Balázs Tihamérral baráti kapcsolatokat ápolnak. Tavaly velük egyszer átvitorláztam a badacsonyi borfesztiválra, akkor is Balázs vendégszeretetét élvezhettük, így jöttem én ismét a képbe. Zolit meg én hívtam, élvezze ő is a finom borokat, segítsen a hajó elrakásában.
16 óra előtt indultunk nem sokkal, a szokásosnál nagyobb dugóban. Szinte állt az egész város. 19-re badiba kellett, hogy érjünk, így a néhol nyálkás, ködfoltos sztrádán kénytelen voltam 170-el menni, legalábbis ahol lehetett. Így sikerült 17.20 körül leérni, ami nem egy rossz eredmény. A Sekli büfébe beültünk egy sörre, és szóba elegyedtünk a kikötőmesternével, mert már régen beszélgettünk. A keleti medencei túrára régen indultunk el és hazatértünkkor siettünk a vonathoz. Megtudtuk, hogy a következő az utolsó hetük, várják már a pihanést. Ráadásul a következő szezon lesz az utolsó évük, aztán nyugdíj. Elszomorít ez minket, de sajnos az idő halad, a világunk nem statikus. Szerencsére balatoni vitorlázgatással képzelik eltölteni nyugdíjas éveiket, így össze fogunk futni velük a későbbiekben is. Szó szót követett és azon kaptuk magunkat, hogy indulni kéne, kezdünk kifutni az időből.
Gyors szerelés, és indultunk is kifele. Kellemes 6 csomós ény-ban negyedszélben indultunk, de sajnos a szél folyamatosan gyengült, így vízközéptől motort indítottunk és 19 óra előtt nem sokkal befiutottunk a badacsonyi kikötőbe. Vendéghelyre álltam, mert bár az a legtávolabbi, mégis az egyik legbiztonságosabb része a kikötőnek. Hajó alig állt már, a vendéghelyen egy se, a kikötőmester mégis ott várt minket a vendégmólón! Gyorsan összepakoltunk, majd kimentünk a benzinkúthoz, Zoli vett cigit, és nem sokkal később megérkeztek a kollégák. Bepakoltunk, majd odaúton összefutottunk a másik csapattal, akik egyedül nem találtak el a vendégházhoz. Tökéletes időzítés.
Megérkezés, egy gyors welcome-pálinka, majd kezdetét vette az esti borozgatás, pörköltözés. Bár pincepörkölt volt beígérve, nem az lett, de a tarhonyával nagyon finomra sikeredett. Volt savanyúság is hozzá, de a biztonság kedvéért vittem almapaprikába bújtatott fokhagymát is. Ezek után lementünk a családi fogadóház pincéjébe, ahol tulajdonképpen a borászat helyezkedik el egy klasszikus fahordós, antik emlékekkel berendezett hangulatos teremmel, egy borozó résszel, bárpulttal, asztalokkal illetve egy nagy terem hatalmas 6000l.-es saválló hordókkal. Hihetetlen, hogy mindez egy családi ház alatt helyezkedik el!
Megkóstoltuk a friss, új borokat is. Szüretlenek, zagyvák, de nagyon finomak voltak, különösen az édes, kései szüretelésű olaszrizling, de a többi is fantasztikus volt.
Ezek után az este már kisebb bódulatban zajlott. Volt „löbazsíros” kenyér lilahagymával, sajt, paradicsom, paprika és temészetesen bor valamint pálesz. Az Activity elmutogatós részét játszottunk, és jókat röhögtünk a másikon. Szép lassan mindenki elszivárgott aludni, Zolival utolsókként zártuk a sort valamikor negyed 5 körül! 7 üveg bor, valamennyi pálinka és ki tudja mennyi új bor volt az este mérlege 10 főre, nem is olyan rossz eredmény.
Szombat reggel 9-kor ébredek. Hasogat a fejem, rettenetesen rosszul vagyok. Sikerült hosszú ujjú pólóban elaludni egy szétfűtött házban. A kandallóba egész este dobálták a fát, a fűtés is csutkára fel volt tekerve. Reggelire alig eszek valamit, a „löbazsíros” kenyeret nemrég ettük, tele vagyok. A pár falat kajától+a szellőztetéstől kezd csillapodni a fejfájás. Mire mindenki felébred és összekapja magát, már el is múlt. Az idő borús, de szép. Cél a Badacsony.
Elsétálunk egészen a mólóig. Megnézzük a hajót, de a belépőkártyát nem hoztuk magunkkal, a kiskapu lakattal van zárva, nem tudunk bemenni a kikötőbe. Átsétálunk a rablósorhoz, minden zárva. Csak a bal kézre eső Buci falatozó van nyitva, tavaly ettünk ott valamikor holtszezonban, meg jobbra a legutolsó egységek egyike. Nem foglalkozunk most velük, elindulunk a Rózsakőre.
Siposék szőlőse mellett vezet az út, a jégbor reményében lógnak még fürtök rajta. Csapatunk szedett néhány fürtöt, telefonon engedélyt kérve, persze, de nem csodálkoztam volna, ha valamely szomszédos gazda jóhiszeműen leüvöltötte volna a fejünket a dézsma miatt. Szerencsére nem kellett magyarázkodni, hogy kóstolónk nem szimpla lopás. Az első nagyobb pihenő nem véletlenül az Imre pincénél esett meg. Szerencsére nyitva találtuk és már rendeltük is a régóta vágyott Cabernett Sauvignonjainkat. Íze most sem okozott csalódást, a többieknek is bejött, akik nem ismerték eddig e remekművet. Megtudtuk, hogy 16 óráig vannak nyitva, így a téli ínségre a bevásárlást inkább a visszaútra hagytuk.
Felszaladtunk a rózsakőre, egy-két kép, és indultunk is visszafelé. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy gombászunk egyet a badacsonyon, le is vittem egy fonott kosarat magammal, de a késői, fél12-es indulás, a lányok cipője, öltözéke és a nagy távolság miatt már induláskor lemondtam erről a tervről. Valahogy azt gondoltam tavalyi és ezek szerint meglehetősen homályos emlékeimből, hogy a szállásunk Tomajon és nem Örsön lesz. Sebaj, ez is egy szép kirándulás volt. Visszafelé az Imre-pincénél a száraz ottonel muskotályba kellett, hogy belekóstoljak és ebből illetve a cabernet-ből vettem egy-egy üveggel. Zoli kihagyta a beruházást, neki pesten már nem jött be annyira a bor, megváltozott az íze. Remélem téved vagy, ha igaza is van, számomra ugyanaz az ízvilág marad, mint itt. Áprilisig kiderül!
Lent nem a rablósor felé vettük az irányt, hanem a fenti úton indultunk haza. Ez egy necces döntés volt, a társaság már kezdett éhes lenni. Zolival bementünk a Borbarátok étterembe, hátha van valami pogácsa, esetleg ropogtatni való a többiek számára, de nem volt. Állítólag jártunk itt 2003-körül, amikor a vitorlástanfolyamot csináltuk. Én nem emlékszem a helyre. Nem baj, 1-1 deci rizlinget ittunk, nehogy kiszáradjunk hazáig.
Egyszercsak belefutottunk egy falunapi rendezvénybe. Márton napi újbor-áldás, bár Márton napja már elmúlt. Tökfaragó-verseny, papi áldás, padok, székek, asztalok, jó kis blues-zene, ingyen töpörtyűs-hagymás zsíroskenyér, sajtos, tepertős pogi, 500Ft-ért pohár, amibe annyi bort tölt annyiszor az ember, amennyit csak akar! Egy kisebb csoda! Jól esett kicsit leülni mindenkinek, jól esett a harapnivaló, a környék borászai összeöntöttek egy nagy hordónyi rizlinget, ami abszolút tájjellegűvé vált így, az is jól esett! Hihetetlen, hogy bele lehet csöppenni ennyire hangulatos eseménybe, ami nem a turistáknak, inkább csak a falu népének szólt.
Innen már nem volt sok hátra hazáig, hamarosan megérkeztünk. Kb. 5 órát kirándultunk, egy kicsit mindenki elfáradt. Szerencsére mielőtt bepunnyadtunk volna, összekaptuk magunkat és autókkal visszamentünk a Borbarátokba. Két társunk már nem tartott velünk, ők hazafelé vették az irányt.
Az étlapról két kaja volt szimpatikus. Vadkacsa vadas mártással ás betyártarisznya. Ez utóbbi kolbásszal, hagymával, erőspistával töltött rántott hús. Úgy volt, hogy Zoli ezt eszi, gondoltam akkor vadkacsázok, de ő nem szereti az erőset, így sima rántott húst evett, én meg belekóstoltam, az erőset úgyis szeretem. Nem csalódtam! A többiek halászlevet vagy túrós csuszát ettek, az is jó lehetett. A kaját almafröccsel és rizlinggel kísértem le.
Így kajálgattunk, amikor befutottak Siposék. Kicsit társalogtunk, majd három autóval hazamentünk, most már végleg. Talán az unokatestvérével jött, aki a pincészet főborásza. Szőlészeti gimi, borászati főiskola, hercegi vincellér ősök, fiatal kora ellenére több évtizedes tapasztalat. Ebből kaptunk egy kis bemutatót a borkóstolás mellé. Talán a legélvezetesebben és a legérthetőbben előadott borkészítési kiselőadást hallhattuk. A savak és a cukor arányáról, a bazaltról, a levegő oxoidáló hatásáról, élesztőgombákról, stb, stb, stb… Hihetetlen volt. Közben kóstolgattuk persze a jobbnál jobb borokat. Megtudtuk, hogy a bornak van egy életpályája, tehát nem igaz, hogy minél öregebb, annál jobb a bor. A rosé pl. kb. csak 1 évig javul, utána már romlik. A vége felé kinyitottunk egy ’96-os bort, ami már lefele tart de még nagyon jó. Eleinte kicsit fanyalogtam, nemrég belekóstoltam valami romlott bormaradványba, de pár perc lögybölés után egész jól kitisztult a bor, megváltozott az íze. Jól is esett.
Az est hátralevő része már csak dumálgatásból állt, egyre fogyó létszámmal, lassan mindenki aludni tért. A házigazdák is leléptek valami buliba, ahol az általam is ismert Domján Tamás és a Koktél lakodalmas haknicsapat lép fel, de sofőr híján nem jutottak messzire. Zolival bevállaltuk, hogy velük tartunk, ha visszajönnek értünk, de már kezdtem bekómálni, örültem, hogy nem kell betartani könnyelmű ígéretünket. Micsoda eseménydús nap!
Reggel 9 körül kelünk. Kómásan, de többet és jobban aludtunk, mint tegnap. Este gondosan lekapcsoltam a fűtést, a pólót sem felejtettem magamon. Reggeli után összecuccoltunk, majd visszavitettük magunkat a kikötőbe. A szél meglehetősen erősen fújt, kb. keletről. Kikötünk a daru előtt és már megyek is fel a létrán. A kezeim jól lefagynak mire felérek. A szél miatt az árbóccsúcs jó 1-1.5m-es amplitúdóval himbálózik össze-vissza. Vigyáznom kell, nehogy lerántson esetleg. A széljelző levételéhez először a kábelt kell szétszedni. A rátekert szigetelőszalag viszont kifogástalan állapotban van, nem úgy, mint az előző években. Akkor elég volt kicsit alákapni, és magától lejött a kábelről. Most a lefagyott kezeimmel, a mozgó árbócon esélyem sincs. Szólok Zolinak, valami bicska kéne. Jön föl, de amikor átadná, kiesik a kezéből. Rá a hajóra, onnan felpattan, kinyílik és be a vízbe. Good bye! Csak a visszaúton jövök rá, hogy az enyém volt! Basszus! Mindegy, egy másik fogó-kés-sörnyitó kombinációval nagynehezen levágom a szalagot. Hagyományos egy-két kép a kihalt kikötőről, majd lemászok. Átkötünk a benzinkúthoz, lereffeljük a vitorlákat és nekiindulunk az utolsó utunknak.
A szél jó erős, már nincs fent a műszer, kb 13-15 csomó lehet maximum, negyedben. Élvezetes, kellemes menet. Az eső kicsit szemerkélt Badacsonyban, amikor elindultunk a vendégházból, de szerencsére hamar elállt. Látjuk, hogy a hegy ködben van, Fonyód felé tisztul az idő. Simán kikötünk.
A következő másfél-két órában felkészítjük a hajót a daruzásra. Leszedjük és összehajtogatjuk a vitorlákat, a genua vizes, így hazahozom. Kiürítem a biowc-t, amit a Kékszalagon használnom kellett hajnalban. Ritkán, egy évben max. egyszer kell a wc, de akkor létfontosságú. Leszerelem a bliszter alsó csúcsának mozgatására használt kötelet, csigát, szétszedjük az árbócba menő kábeleket, szikszalaggal betekerjük a végüket. A spibaum, a baum megy le a hajóba. Ott az összes rekeszt kinyitom, hadd száradjon. Az apró kacatokat összeszedjük egy nagy szemeteszsákba, a papirokat, térképeket hazahozzuk. Leszereljük az oldalkorlátokat, lemossuk a fedélzetet, berakjuk a takaróponyvát. Ezzel a hajó készen is áll, hogy téli álomba merüljön.
Szomorú látvány a szinte csupasz hajó és a tudat, hogy idén már nem vitorlázunk többet. A pakolás alatt a nap már majdnem kisüt, de végül a felhők győzedelmeskednek. Mikor beülün az autóba, az eső is elkezd szemerkélni. Ez a hétvége viszont egy szép és méltó befejezése volt a szezonnak, sok élménnyel, sok finom borral, egy jó kis kirándulással és egy érdekes kis csapattal.
