Pénteken este még erős, már-már viharos szél fújt, így nem volt probléma, hogy kb. fél12-re értünk Fonyódra. A Sekli büfében még folyt a dínom-dánom, de próbáltunk nem belefolyni, a másnapi korai kelés miatt.
Szombaton reggel 6-kor keltünk, egy rövid bootolás után, 6.45-kor indultunk is Szigliget felé. A szél kellemes 10-12cs, északi, a hullámok is csilapodtak. Már vízközépen kitakarta a szelet a Badacsony, ezért némi szenvedés és kóválygás után bemotoroztunk a szigligeti BHRT-be. Nevezés, repikv, koordinátafelírás után, de a kormányosi előtt sörözgettünk, a kiállított Infinity-ket nézegettük és még egy tesztvezetésre is jelentkeztem, kiváncsian várom, mikor csapathatok a hófehér cabrióval.
9.30-kor kormányosi, 11-kor rajt. A szél kellemes, 8-13 cs közötti. Ilyenkor a kettes reff kreutz-ban már kéne, de tompa negyedre számítunk, kivesszük a reffet. A pálya: Szigliget-Györök-Szigliget-Badi-Szigliget. Csakorlatilag egy pár virsli, középről kezdve.
A rajtot jól elkaptuk, a szél elég tompa, 70-90 fok körüli, 10-12cs. Nagyon a bliszter határa, de ejteni tudunk, ezért fel is húzzuk. Dudu felettünk megy, félek, hogy kitakar, ezért hirtelen felvágok mögötte. Nekem úgyis a minél élesebb menet a cél, hogy a pöffökben beleejtsek, ha élesedik a szél, tovább húzzam. Ők túl tompák nekem. Innen nyomjuk, ami a csövön kifér. Zoli a pöffökben belelobogtat, én ráejtek, és csak megyünk és megyünk. A szél viszont nem élesedik, hanem tompul, így egyre kényelmesebb a menet, a szél is érezhetően csökken. A györöki bója felé félúton már nem kell erőltetni a menetet. A szél tovább tompul. Úgy döntök, nem a bójára megyek rá, hanem jóval fölé megyek és a bliszterrel haulzolok meg, így tovább van fenn a könnyű szélben a könnyű vitorla+optimálisan, félszél közelében tudok hajózni. Féltem, hogy így a part közelbe érve elfogy a szél, de szerencsére kitartott. A rajt-cél győzelmet aratott Siroccón látszott, hogy visszafelé kreutz vagy éles negyed lesz, ezért a bólyafordulánál levettük a blisztert, génuával csapattunk viszsa, Szigliget felé. A szél már csak 4cs, de szerencsére ennél a kritikus határnál már nem csökkent tovább, néha lement 3-ra, de szerencsére becsorgunk a pályarövidítéssel Szigligetnél levő célba. A Mérges Rája e gyenge szélben ledolgozta tetemes hátrányát, amit Györök felé gyűjtött, igyekeztem, nehogy szél fölött előzzön, nehogy belassítson, hálistennek alul ment el.
Kikötöttünk, még volt hely bőven. Összességében nagyon jót mentünk, a blisztert szinte a leghatékonyabb irányban és szélben tudtuk használni, visszafelé pedig maradt annyi szél, amiben még pont nem állunk meg, mint a bot. Átadtuk magunkat az élvezeteknek, fröccs, nakladany camamber, csabai, és ezek kombinációi. A szél teljesen elállt, láttuk, amint a mezőny kb. 50%-a álloképpé merevedik.
Felidéztük a Mérges Ráján is egy kis fröccs kíséretében, hogy bizony mi is mennyit szívtunk ilyen szélcsendes napokon. A fröccsözés hatására volt egy kis pénztárcakeresés, de az szerencsére csak a hajóban bújt el, hittük, hogy a versenyrendezőkkel beszélnünk kell az YS számunkról, de egy Merlin nevű hajót kerestek, nem minket. Viszont megtudtuk így, hogy a száz nevezett hajó közül a 29.-ek lettünk, ami nagyon jó, juhéjj! A kikötőben ezután lezajlott egy fehérnemű és fürdőruha bemutató. A lányok hihetetlenül vékonyak voltak. Jó sok képet készítettem. A fehér cabrió jó háttérül szolgált.
Megszokott minőségű vacsora következett (pöri, töltött csirkecomb, süti, repetalehetősséggel), majd eredményhirdetés. Itt ismét örülhettünk, ugyanis abszolult 29/100, osztályban 7/36. Supper! A 6. helyezett Vivace 35 korrigált másodperccel vert le minket a kis serleget érő helyről. A 4. a legrosszabb hely, szoktam mondani, mert a 3. még kap valamit, az 5. meg messze van a dobogótól. Regattán a 7. a legrosszabb, de sebaj, ne legyen ennél rosszabb sohase! Este disco változó minőségű zenével. Zoli hamar eltette magát, valószínűleg jól elfáradt, mi táncoltunk néha-néha egy keveset és éjfél körül szintén nyugovóra tértünk.
Vasárnap 8-kor keltünk. Egy kis hasmenés várt, köszönhetően valószínűleg a 10napos zöldséggyümölcs kúrának és a szombati repetázásnak.
9.15-körül mentünk ki, pályaverseny 10-től a Badacsonyban bevezetett trapéz pályán. Nekünk rajt-1-2-3-2-3-cél. YsI, YsIII kicsit más. Szél 3-4 csomó, elég gyenge, de legalább nem csökken, keleti. 10.05-kor rajt, amit sikerül kicsit lekésni. Kreutz. A bójánál talán a Flipper szélbeáll, alig férünk el közte és a bója közt, de nincs harag. A blisztert viszont nem tudjuk jól felhúzni, a 2-es bójáig szenvedünk vele. Onnan full hátszél. A néha 6cs-s szélben is szánalmas. Haulzolni is kell a 3-ashoz, de alaposan elkalkulálom. A haulz béna, és onnantól 60fokra megyünk a bólyára, katasztrófa. Onnan kreutz ismét, de kb. 2m-re a bója alá mennénk, igy kell 2db. forduló, ezzel is lassítva minket. A második körünk szebb. Eközben az YSIII eleje is ott van velünk, meg az YSI mezőnye is, ezért Kepivel, Duduval fordulunk tompa negyedben a célegyenesre. Sajnos Dudu is lenyom minkett, de ami igazán izgatott, hogy szél fölött egy könnyűszeles valamivel rongyoló hajó nehogy betakarjon minket. Beérünk a célba, és indul a kreutz Badi felé. Teljesítményünk katasztrofális volt, de szép az idő, azért tettük is a dolgunkat, jó a kedvem.
Ma haza kell vezetnem, a hajón kevés az alkoholmentes ital. Kiszáradva érünk Badiba. Irány a rablósor! Májas és véreshurka+libamáj a menü hosszúlépéssel kísérve. Rompinál ülünk, A Sipos borház hozza a szintet. A szigligeti fröccsök viszont kevésbé voltak jók, pedig eddig etalonnak számítottak. Vagy jobb volt az eresztés tavaly vagy az idő szépítette meg a legendás fröccsöket.
Fonyódra elindulva megszárítottuk a blisztert, majd az egyre inkább forgolódó és gyengülő szélben áthajóztunk Fonyódra. Itt már csak Zoli fröccsözöt, de próbált hármunk helyett is inni, mintha amennyiség adott lenne, de csak ő jut rá. Lia nem tudta kihagyni a fonyódi palacsintát, bár az áfonyalekvár csalódás volt. Zoli a sajtoslángosnak nem állhatott ellen és meg almafröccsökkel vigasztalódtam és Zoli tavalyi találmányával, a 2gomboc étcsoki+presszókv kombóval, melynek egyenlőre még nincs neve.
Összepakoltunk a kulináris élvezetek kiélése után és hazajöttünk Budapestre.